Hírek

A norvég író, Jon Fosse napjaink egyik legtöbbet játszott drámaírója, 2023-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat is. Az Én vagyok a szél című drámáját 2007-ben írta, középpontjában a Fosse írásaira jellemző, visszatérő téma áll, vagyis a halál és az élet közti vékony határvonal, annak az életérzésnek a majdnem megfoghatatlan leírása, hogy mi vezet valakit oda, hogy elvegye a saját életét. Tompa Gábor előadása ezt az élet és halál közti utazást mutatja be, mintegy szertartást, ami közelebb visz egy szavakkal kifejezhetetlen, láthatatlan dimenzióhoz.
Tompa Gábor a darabválasztás kapcsán így fogalmazott: „Pár évvel ezelőtt – úgy három-négy éve –, amikor először gondoltam erre a szövegre, még az a kép élt bennem, hogy csak a két szereplő létezik, a hozzáadott kórus nélkül. Az írói utasítások szerint valahol a tengeren tartózkodnak. Lehetnek testvérek, apa és fiú, nővérek, férj és feleség, anya és gyermek – számtalan lehetséges variáció létezik. Azóta azonban nemcsak az, hogy Jon Fosse elnyerte a Nobel-díjat, hanem személyes életem eseményei is eltérítettek eredeti szándékaimtól, és közelebb vittek ahhoz a törékeny határhoz, amely elválasztja a túlvilágot az evilágitól. Ez az a határ, amelyen keresztül kifejezhetem a megváltásba, az üdvösségbe, a halál utáni lét valóságába vetett hitemet – és azt a meggyőződést, hogy az elhunyt szeretteink valójában továbbra is velünk maradnak, és még mindig itt vannak közöttünk.”
Az előadásban egy hattagú női kórus is szerepel, amelynek a zenei világáról Boros Csaba, az előadás zeneszerzője így beszélt: „Abból indultunk ki, hogy a női kar a gyöngédség hangulatát idézi meg, amely az egész szövegben áthatóan jelen van. A két főszereplő valamilyen módon folyamatosan vigyáz egymásra. A női hang és a női jelenlét eleve a gyöngédséget képviseli, míg a latin nyelv dallamossága és távolisága kiemelt szerepet játszik Istenhez való közelítésünkben. A szövegben három meghatározó elem jelenik meg: a kikötő, a szél és a tenger. E hármasság mentén válogattuk össze azokat a liturgikus szövegeket, amelyek az utazást, a megérkezést és annak szertartásosságát fejezik ki. A szél hol háborog, hol elcsitul, képes lecsendesíteni a tengert, és elvihet bennünket a kikötőbe – vagy akár a halálon túli dimenzióba is.”

Az előadás két főszerepét Gedő Zsolt és Farkas Loránd alakítják, az Asszonyok karának tagjai: Kali Andrea, Kató Emőke, Kicsid Gizella, Pethő Anikó, Laczó Júlia és Varga Csilla. A produkció létrehozásában közreműködött: Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, Györgyjakab Enikő koreográfus, Boros Csaba zeneszerző, Groza Romeo fénytervező, valamint András Zsolt korrepetítor. Az előadás Domsa Zsófia magyar nyelvű fordításának felhasználásával készült.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György -
Interjúk
A színházban emberi mondatokat mondanak, és azok hatnak ...
„Amikor nem érzem a színházban, hogy mit akar tőlem az előadás, hogy mi felé akar terelni, akkor én elhagyatott leszek és magányos.” – beszélgetés Csiszár Imrével Gyulay Eszter