Hírek
Az évad első bemutatója, a Janovics című előadás lesz szeptember 25-én a színház stúdiótermében. Az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett előadásnak az előbemutatóját július 7-én láthatta a közönség. Az előadás a híres kolozsvári színigazgató, rendező, filmkészítő, színész, forgatókönyvíró Janovics Jenő életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege és a társulat improvizációi alapján jött létre az Ifjú barbárok című előadás folytatásaként.
A 2024/2025-ös évad további bemutatóit Szabó K. István, Tompa Gábor, Puskás Zoltán, Mihaela Panainte, Keresztes Attila és Jesca Prudencio rendezők állítják színpadra.
Idén sem marad színházi fesztivál nélkül a kolozsvári közönség: november 2-17. között újra megrendezésre kerül az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál. A kétévente megrendezett fesztivál az egyik legrangosabb nemzetközi színházi fesztivál az országban, amelynek az ez évi lesz a kilencedik évada. A Román Színházi Szövetség (UNITER) Szenátusa a színházak és a Szenátus tagjainak javaslatai alapján a 31. UNITER-díjátadó gálán a Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett Interferenciákat Ion Caramitru Kiválósági Díjban is részesítette.
Az évad második felében, június 2-10. között a színház Harag György Emlékhéttel tiszteleg a 100 éve született és 40 éve elhunyt korszakos rendező munkássága előtt. Harag György Európa-szerte elismert rendező, a romániai színház egyik kiemelkedő mestere, aki a kolozsvári színházhoz 1947 óta kötődött.
A fesztivállal párhuzamosan, októberben kezdi el Szabó K. István a Páskándi Géza Pornokrácia című regényéből készülő színpadi adaptáció próbait a nagyszínpadon; az ősbemutatóra december 15-én kerül sor. Ezzel párhuzamosan a színház stúdiótermében Tompa Gábor, az irodalmi Nobel-díjjal frissen kitüntetett Jon Fosse kortárs norvég író szövegét, az Én vagyok a szél című drámát állítja színpadra.
Ezt követően a kolozsvári közönség által jól ismert Puskás Zoltán Masteroff – Kander – Ebb Kabaré című musicaljét rendezi a színház nagyszínpadán. Mihaela Panainte szintén egy regényadaptációt, Dragomán György A fehér királyát állítja a színpadra a stúdióteremben, majd Keresztes Attila Sławomir Mrożek Tangó című abszurd családi komédiáját mutatja be a színház nagyszínpadán.
Az évad utolsó bemutatóját, Thornton Wilder A mi kis városunk című klasszikusát Jesca Prudencio, amerikai rendező jegyzi majd, aki először dolgozik a kolozsvári társulattal.
A 2024/2025-ös évadban az előadások mellett számos kiegészítő program várja majd azokat, akik az előadások megtekintésén túl szeretnének mélyebb betekintést nyerni a színházi produkciók és a színház működése mögé.
A továbbiakban is lehetőség van az ESziK vagy isszák? színházi nevelési programra jelentkezni. A program keretében minden korosztály számára a színház bármelyik műsoron lévő előadásához önismereti jellegű felkészítő és feldolgozó csoportfoglalkozásokat biztosít. Érdeklődni, jelentkezni a 0743341781-es telefonszámon, vagy a tunde.kocsis@huntheater.ro címen lehet.
Emellett az érdeklődők részt vehetnek közönségtalálkozókon és kulisszalátogatásokon is. A kulisszajárások alkalmával a nézők felfedezhetik az előadások háttérvilágát, megismerhetik a díszletek, jelmezek és technikai megoldások rejtelmeit. A közönségtalálkozókon pedig az előadások után lehetőség nyílik a színészekkel való beszélgetésre, így közelebbről is meg lehet ismerni az előadások világát.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György