„vigyázz reánk, hogy álljunk meg a hitben;

segíteni ne vesztegelj nekünk,

s hogy el ne esnénk, óvjad lábainkat!”

Meghalt Imre herceg, a trón várományosa, egy vadkan felöklelte. Az öregedő István királyt az egyéni tragédián túl a nemzete jövője iránti felelősség és az aggodalom is sújtja. Két korszak határán vagyunk; le kellett számolni a kalandozások korával, de még itt lüktet a múlt: „embernek ének őrzi az időt”, de fennmaradásunk érdekében, nagy áldozatok árán be kell tagozódnunk a Keresztény Európába. A kisebbik király halála azonban kérdésessé teszi a jövőt! Az istváni, történelmi dilemma − merre menjünk, hová álljunk: a visszahúzókhoz vagy a haladókhoz. Hogyan lehet megőrizni a múltat, cselekedni a jelenben, és a megmaradás esélyét mérlegre téve indulni a jövőnek. Az Óbéli öreg figyelmezteti Istvánt, és a költő minket: „egyszerre műveld a három időt, multat, jelent, jövőt egyszerre láss.” Ratkó az 1031 utáni éveket sűríti össze drámájában. Sok egyéni érdeket ütköztető, torzsalkodásban, hatalmi harcban − magyar szokás szerint − ideológiai vitákban éleződő helyzetekben kell döntenie Istvánnak az ország, a haza érdekében. Ilyen kiélezett helyzetekre számos analógiát találunk történelmünk fordulóin: amikor sorskérdésekben kellett dönteni, hiszen nemzeti fennmaradásunk a tét.

Ratkó a szemlélődés optikáját tágra nyitja: ezer évet fog át. Történelmünk távoli és jelenünkben mutatkozó problémáit tárja fel, a múlt- és a jelenbeli események közötti összefüggéseket keresi. Úgy beszél a múltról, hogy közben hozzánk szól. Legfontosabb kérdései aktuálisak napjainkban is.

„Történelmi anyaga egyetemesebb emberi érvényű kérdéseket vet föl. (…) Miféle kérdések ezek? Vég nélkül sorolhatók; elgondolkodásra, mélyebb eszmélkedésre sarkall velük a költő. (…) Miféle nép vagyunk? Miképpen egyeztethető össze az előrehaladás a történelemben az érte hozott hatalmas áldozatokkal? El lehet-e tiltani egy népet önmagától? Még ha saját érdekére hivatkozhatunk is? Lehet-e bűnös egy nép? Régi bűnökért bűnhődhet-e későbbi századok embere? Lehetséges-e szükségből kötni szövetséget? Mi a fontosabb: a jelleg őrzése vagy a nyitottsága, mely jellegtelenséghez vezethet. Mi a járható út: szembeszállni a túlerővel, vállalva a pusztulást, vagy szövetkezni az ördöggel is a megmaradásért, s annak reményében, hogy „friss és eleven folyó víz a nép / s hogy múlik a véletlen idő, / oldás nélkül is tisztul szüntelen?” Múlt és jövő miféle összekötöttségében élünk?” (Görömbei András)

A bemutató évében, 1985-ben az Év drámájának jelölték, Szép Ernő-díjat kapott. Úgy gondoltuk akkor mindannyian, az előadás létrehozói − szerző, rendező, színészek −, hogy ott lesz a helye nemzeti drámáink sorában és a színházak műsorán. Nem így lett, szinte megmagyarázhatatlan okokból. Most igyekszünk feltámasztani tetszhalott állapotából, és bemutatni a Csokonai Színház és a Nemzeti Színház színpadán.