Színházak
Egri Gárdonyi Géza Színház
- LeontesSzicília királyaGörög László
- Mamilliusa fiaMákos Attila
- PolixenesBohémia királyaKaszás Gergő
- Florizela fiaHüse Csaba
- CamilloSzicíliai nemesGál Kristóf
- AntigonusSzicíliai nemesVajda Milán
- CleomenésSzicíliai nemesVenczel Valentin
- NemesúrLeontes udvarábólNagy AndrásBányai Miklós
- Öreg pásztorPerdita feltételezett apjaSata Árpád
- Böhönca fiaRácz János
- TengerészFehér István
- AutolycustolvajMészáros Máté
- BörtönőrHorváth Ferenc
- HermioneLeontes feleségeBozó Andrea
- PerditaLeontes és Hermione leányaMészáros Sára
- PaulinaAntigonus feleségeJáró Zsuzsa
- EmíliaHermione udvarhölgyeNagy Adrienn
- MopsaDér Gabi
- Időmint kórusFekete GyörgyiDimanopulu AfroditéKovács Judit
- DorcaspásztorleányokNagy Adrienn
- rendezőMáté Gábor
- díszlettervezőHorgas Péter
- jelmeztervezőNagy Fruzsina
- dramaturgSirokay Bori
- koreográfusMagyar Éva
- zeneHorváth Károly
- fordítóVárady Szabolcs
- rendezőasszisztensLázár Rita
Két ország. Szicília és Csehország.
Két király, Leontés és Polixenés.
Leontés, a szicíliai király magányos ember.
Környezetét mintha egy speciális szemüvegen keresztül látná, torzan és hamisan: megvádolja feleségét, Hermionét, hogy az megcsalja őt – épp ifjúkori barátjával, Polixenésszel és börtönbe veti az állapotos asszonyt.
A rögeszmés királyt még Apollo jóslata sem tudja meggyőzni képzetei hamisságáról, és az őrjöngő Leontés újszülött kislányát is képes sorsára hagyatni a pusztaságban…
Csak a szörnyű hír ébreszti rá végzetes tévedésére: felesége és kisfia belehaltak a bánatba és a szégyenbe.
Polixenés a cseh király, tizenhat év múlva álruhában saját fiát lesi udvarlás közben, s mivel Florizel a pásztorlánynak hitt Perditába szerelmes, ki is tagadja gyermekét.
Az idő kegyetlenül múlik, elszáll mindenki fölött, és mire a bűnöket megbánni, és javítani lehetne, Leontés és Polixenés már a környezetüket sem érdeklő, keserű, makacs öregekké válnak…
A Tél meséjében ott az „Idő”, mint a Csongor és Tündében a rejtélyes Éj.
De ki az tehát? Egy öregember? Vagy inkább asszony? De milyen? Egy fiatal? Egy jó negyvenes? Vagy egy idősebb? Vagy hárman vannak? Egy kislány, a negyvenes, és egy ráncos együtt? Vagy nem is egy szereplő, hanem a díszlet? Vagy a jelmezek lesznek egyre elhasználtabbak? Van az Időnek egyáltalán kora?
A darab végén Leontés és már felnőtt lánya, Perdita egymásra ismernek, egy rejtélyes kőszobor megöregszik, felnő egy generáció, észrevétlenül repül el tizenhat év…
A tél meséje akár velünk is történhet. Akár a mi mesénk, a mi életünk is lehetne.
Mert ahogy Shakespeare alakjai a színpadon, úgy mi is megszületünk, felnövünk, és megöregszünk.
Az elmúlt éveket nem hozhatja vissza semmi.
Sem a színpadon, sem az életben.
Két király, Leontés és Polixenés.
Leontés, a szicíliai király magányos ember.
Környezetét mintha egy speciális szemüvegen keresztül látná, torzan és hamisan: megvádolja feleségét, Hermionét, hogy az megcsalja őt – épp ifjúkori barátjával, Polixenésszel és börtönbe veti az állapotos asszonyt.
A rögeszmés királyt még Apollo jóslata sem tudja meggyőzni képzetei hamisságáról, és az őrjöngő Leontés újszülött kislányát is képes sorsára hagyatni a pusztaságban…
Csak a szörnyű hír ébreszti rá végzetes tévedésére: felesége és kisfia belehaltak a bánatba és a szégyenbe.
Polixenés a cseh király, tizenhat év múlva álruhában saját fiát lesi udvarlás közben, s mivel Florizel a pásztorlánynak hitt Perditába szerelmes, ki is tagadja gyermekét.
Az idő kegyetlenül múlik, elszáll mindenki fölött, és mire a bűnöket megbánni, és javítani lehetne, Leontés és Polixenés már a környezetüket sem érdeklő, keserű, makacs öregekké válnak…
A Tél meséjében ott az „Idő”, mint a Csongor és Tündében a rejtélyes Éj.
De ki az tehát? Egy öregember? Vagy inkább asszony? De milyen? Egy fiatal? Egy jó negyvenes? Vagy egy idősebb? Vagy hárman vannak? Egy kislány, a negyvenes, és egy ráncos együtt? Vagy nem is egy szereplő, hanem a díszlet? Vagy a jelmezek lesznek egyre elhasználtabbak? Van az Időnek egyáltalán kora?
A darab végén Leontés és már felnőtt lánya, Perdita egymásra ismernek, egy rejtélyes kőszobor megöregszik, felnő egy generáció, észrevétlenül repül el tizenhat év…
A tél meséje akár velünk is történhet. Akár a mi mesénk, a mi életünk is lehetne.
Mert ahogy Shakespeare alakjai a színpadon, úgy mi is megszületünk, felnövünk, és megöregszünk.
Az elmúlt éveket nem hozhatja vissza semmi.
Sem a színpadon, sem az életben.
2006. 12. 15.
Galéria
Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok
Színház-választó
Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!