Van egy hely. A neve Kantarzsín. Kis helység. Némileg poros. Talán senki nem hallott még róla. Egy időre mégis a világ közepe ez. Számos apró mozzanat és sorsfordító esemény indul el azon az éjszakán, amikor a hagyomány szerint a hely lakói és a szerencséjüket itt keresők a vásárra gyülekeznek.

Egyiküknek papírja volt valamikor arról, hogy ide tartozik, de elveszett, ahogy önmagát is rég elejtette már. Egy másik ócska löttyeivel sarcolja az arra járókat, és bármeddig elmegy pénzért, hatalomért. Zavaros nejét önfeláldozón gondozza mégis. Egy pár van még, aki bárkit-bármit kifoszt, még sincs soha semmije; és egy nő, aki láthatóan tökéletes, a boldogulást valahogy mégis folyton rossz helyen keresi. Pénzes kereskedők vagy nagyvilági svindlerek könnyű prédájának tűnnek ők mind első látásra. De – ahogy a kantarzsíni jósnő mindezt már jó előre látja – még fejtetőre állhat bárki élete. Kóklerek és áldozatok kerülnek képbe. Majd váratlanul helyet cserélnek.

Az áru pedig; talán csupa kacat, de az is lehet, hogy megfizethetetlen értékei a múlt emlékeinek. Lassacskán kiderül, hogy tárgyak formájában tulajdonképpen emberi sorsok kerülnek eladásra. Lehet, hogy sikerül megszabadulni tőlük, lehet, hogy nem. Zenében, táncban, énekben, különös látványban, színes italokban feloldva álomszerűen jelennek meg az egyre inkább összeszövődő történetfoszlányok, melyek talán mindenkivel megtörténtek már, akár gondolatban, akár a valóságban.

Az előadás folytatja a Figura hagyományát, amely szerint egyedi színpadi nyelven szólalnak meg új, kifejezetten erre a színházra, társulatra születő történetek.