Színházak
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
- 2023/2024
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
Juhász KataBody studies 3.0
- koreográfusJuhász Kata
- dramaturgSzabó-Székely Ármin
- hangKiss László
- zeneKiss László
- konzultánsLóky Tamás
Juhász Kata Body studies 3.0 című koreográfiájában kísérletet tesz a testhez – saját testünkhöz és a másik testéhez - való viszonyaink, valójában sémáink megfogalmazására, azért, hogy ezeket legalább átmenetileg félretegye és utat nyisson egy másik kérdésnek. Szóba hozható-e egyáltalán a test az erotika vagy a betegség-egészség diskurzusán kívül? Többirányú képzettségéből adódóan, orvosként és táncosként is foglalkoztatja, hogy megváltozik-e a testhez való viszonyunk, felülírhatóak-e a fenti sémáink, ha többet tudunk, beható ismeretekkel rendelkezünk a test működéséről? Közben óhatatlanul szembesül a kérdéssel, hogy képes-e a test „beszélni”sajátmagáról? Lényeges kérdés ez, mert elválaszthatatlan az identitástól és a metafizikától. Amikor a testünkről beszélünk, azt mondjuk, hogy „a lábam”, „a kezem”, vagyis ha a test a birtokunk, akkor hol van az „én”? Vajon mi mindenről kellene lemondanunk ahhoz, hogy betölthessük a testünket?
Kulcsár Noémi és Juhász Kata koreográfiái az elmúlt évtizedekben a művészetelméletben megélénkült, a TEST-ről szóló diskurzusba illeszkednek. Anélkül reflektálnak a testben való létezés, a testhez való viszonyunk (Juhász Kata), illetve a test okkal és céllal történő, tehát mindig is retorizált megmutatásának (Kulcsár Noémi) problémájára, hogy saját „mozgás nyelvéből” kilépnének. Ebben az értelemben mindkét koreográfia egy-egy testtanulmány: más-más összefüggésben teszi vizsgálat tárgyává a testet. Szakít azzal a klasszikus balettben gyökerező hagyománnyal, hogy a testet áttetsző médiumként, a táncost pedig – legalábbis a koreográfia univerzumán belül – a koreográfus intencióját végrehajtó, omnipotens, tökéletes természeti képződményként mutatja fel.
2013. 11. 24.