Amikor még nem volt színes a tévé, nem épült meg a metró, nem volt mobil a telefon, sőt, immobil se volt, amikor a háló csak a halászoknak szolgált, és hajlekötőnek, vagy cekkert csináltak belőle, szóval azokban a hatvanas években minden más volt, kivéve az embert. Tabi írásai 2011-ben azt bizonyítják, hogy bizony mi emberek ugyanolyan esendőek vagyunk a kapitalista viszonyok között, mint abban a régi-régi szocialista rezsimben. Tabi nem szól egy szót se a Politikáról, mégis minden abszurd jellemrajzában ott vibrálnak az adott korszak szorongásai, és tartunk tőle, hogy ezeknek a szorongásoknak sinus görbéi ma ugyanúgy kilengenek bennünk, mint egykor.