Van, aki az mondja róla: erkölcsös, tiszta életű. Aszketikus, visszfogott. De azt is mondják: mondvacsinált erkölcsbíró. Alázatos, buzgó hívő – áljámbor, sőt nagyképű. Van, aki isteníti – van, aki gyalázza. Mikor Tartuffe végre feltűnik Molière drámájának második felében, a többi szereplő véleményének ellentmondásossága homályosítja el igazi kilétét. Egy azonban biztos: a Tartuffe Orgon feletti hatalma kétségtelen. Tartuffe ismeretlenül kerül Orgon házába, kinek rögtön megnyeri feltétlen bizalmát és így a korlátlan hatalmat is fölötte, mely hatalom lassan a ház urának szava ellen tehetetlen többi családtagra és bizony anyagi javakra is kiterjed...

Jellemvígjátékaihoz hasonlóan Molière a Tartuffe címszereplőjének személyében is egy leleplezésre váró, taszító emberi tulajdonságot fogalmaz meg – igaz korántsem játékos hangnemben: az álszentséget. A történetnek két lehetséges kimenetele van: az álszent lelepleződik, megbüntettetik és Orgon házában visszaáll az erkölcsi egyensúly vagy a naivitás csúfosan ráfizet gyengeségére.