Utolsó zenedrámájában, a Parsifalban Wagner a világ csábításaitól és a bűnös vágyaktól való félelmet írja meg egy megváltástörténetbe ágyazva. A mű valójában ünnepi színpadi játék, nem is opera. Sokan – talán saját félelmükből adódóan – épp azzal kritizálták a zene és egyben a szövegkönyv szerzőjét, ami a darab erényének és különleges összetettségének is mondható, vagyis hogy az egyházi témát személyes hangvétellel jeleníti meg, melyben a szerelem vallásos és profán felfogása keveredik. Az új előadás látványvilágát a Porgy és Bess, valamint A tündérkirálynő után ismét Sebastian Hannak tervezi, a rendezést Almási-Tóth András művészeti igazgató jegyzi.

I. felvonás

Erdő a Szent Grál kastélyához, Monsalvathoz közel. Gurnemanz lovag és apródok reggeli imát mondanak. Váratlanul Kundry jelenik meg, a titokzatos, kortalan nő – a Grál hírnöke. Balzsamot hozott Amfortasnak, a királynak, kit be nem gyúgyuló sebe kínoz. Szenvedésének a prófécia szerint egy „tisztalelkű bolond vet majd véget, akiben van könyörület”. Fürdeni viszik a beteg királyt, akinek történetét Gurnemanz meséli el:

A Szent Grált (azaz a Kelyhet, melyből Krisztus ivott az Utolsó Vacsorán, s melybe aztán szent vére folyt, illetve a Dárdát, mellyel megszúrták testét a kereszten) Amfortas apjának, Titurelnek gondaira bízták a Megváltó áldott hírnökei. Titurel kegyhelyet épített, és bűntelen lovagokból szervezett rendet a relikviák őrzésére. Klingsor csatlakozni kívánt a Testvériséghez; mivel nem tudott felülkerekedni bűnös gondolatain, vezeklésképp még kasztrálta is magát, ám a Rend így is visszautasította. Haragja sötét erőkkel ruházta fel: bosszúból kastélyt épített egy varázskerttel, benne csábító nőkkel, hogy csapdába csalják a lovagokat. Több lovag esett áldozatul, ezért Amfortas, Titurel utódja felkerekedett, hogy véget vessen Klingsor szörnyű varázslatának. Ám ő is „egy szépséges nő” áldozatául esett, és Klingsor megszerezte tőle a Szent Dárdát, mellyel meg is sebezte őt. A seb csak a próféciában említett ártatlan ifjú által gyógyítható. 

Hirtelen lárma támad: valaki halálra sebzett egy hattyút. Becibálják a tettest: egy fiatalembert, aki képtelen magyarázatot adni tettére, és csak akkor szégyelli el magát, mikor Gurnemanz rendreutasítja. Nem tudja megmondani a saját nevét, nem ismeri a múltját, csak anyjára emlékszik. Kundry szól közbe, aki ismeri az ifjú történetét: anyja évekig az erdőben rejtegette a fiút, nehogy apja sorsára jusson, ki harcban esett el. Gurnemanz a kastélyba vezeti a névtelen ifjat, töprengve, hogy vajon ő lehet-e, akiről prófécia beszélt... 

A lovagok összegyűlnek a kastély nagytermében. Titurel kéri fiát, hogy fedje fel a Grált, de Amfortas vonakodik: a Kehely látványa Titurel életét hosszabbítja, viszont fiának kínjait növeli. Titurel az apródokat utasítja; a Kehely végül beragyogja a termet. A névtelen ifjú ámultan figyeli a szent ceremóniát, de nem ért belőle semmit. Gurnemanz csalódottan kergeti el az ifjút. „Egy tisztalelkű bolond, akiben van könyörület...” – hangzik el újra a prófécia...

II. felvonás

Klingsor tudja: a névtelen ifjú hivatott megmenteni a Grált – pusztulnia kell tehát. Kastélyába idézi Kundryt, és arra kényszeríti, hogy csábítsa el a fiút. A nő hiába ellenkezik, Klingsor megigézi őt...

Az ifjú a varázskertbe lép. Viráglányok ostromolják szerelmükkel, de ő ellenáll nekik. Kundry jelenik meg gyönyörű nő képében. „Parsifal!” - szólítja nevén az ifjút, aki rádöbben, hogy álmában így nevezte őt anyja. A csábító Kundry kedves emlékeket idéz fel a fiatalember gyermekkorából, majd megcsókolja őt. Parsifalt hirtelen szörnyű fájdalom járja át. Megérti: Kundry okozta Amfortas vesztét, és rádöbben, hogy az ő küldetése az, hogy védelmezze a Grált és lovagjait. Kundry elámul Parsifal átalakulásán és a férfi könyörületéért esdekel. Elpanaszolja, azóta sújtja átok, hogy a keresztre feszített Krisztust kinevette. Parsifal nem enyhül. Kundry megátkozza őt és Klingsort hívja segítségül. A varázsló megjelenik, Parsifalt veszi célba a Dárdával, de az ifjú csodával határos módon a levegőben elkapja azt. Klingsor birodalmának vége.

III. felvonás

Titurel nincs többé, Amfortas halni vágyik, nem hajlandó már felfedni a Grált. A Testvériség szenved. Az immár vénséges Gurnemanz a Monsalvathoz közeli erdőben él remeteként. Rátalál a bűnbánó, kimerült Kundryra. Egy különös lovag közeleg: Parsifal, a Szent Dárdával. Hiába próbált visszatalálni Amfortashoz és a Grálhoz, Kundry átka miatt évekig hasztalan bolyongott. Kundry megmossa Parsifal lábát, Gurnemanz pedig megáldja és királlyá koronázza. Parsifal megkereszteli Kundryt. Lenyűgözi őket a természet tündöklő szépsége: a nagypénteki varázslat. Távoli harangok hívják őket a kastélyba Titurel temetésére.

A Nagyteremben lovagok hozzák Amfortast hordágyon, Titurel koporsóját és a Grált. A király képtelen véghez vinni a rítust; könyörög lovagjainak: öljék meg őt, hogy kínja véget érjen. Parsifal lép oda hozzá, megérinti oldalát a Dárdával. Amfortas sebe begyógyul. Parsifal bemutatja a Grált, megáldja a neki hódoló lovagokat. A Kehely és a Dárda egyesül.