Mi is lehetne drámaibb és megindítóbb operaszínpadon, mint amikor valakinek elveszik a hangját, és némán kell jelen lennie? Pedig ez történik Ruszalkával, a vízitündérrel, aki családjával az erdei tó tiszta vizében él. Amikor beleszeret egy hercegbe, feláldozza a hangját, és elhagyja otthonát abban a reményben, hogy egy új világban megtalálja az igaz szerelmet. A világ mese- és mondavilágából jól ismerünk sellőfigurákat, történetük vidámabb és szomorúbb feldolgozásait. A cseh népi világból sem hiányzik a motívum, amelyet Antonín Dvořák Ruszalka című operájában használ fel, és amely tündérmeseként indul, ám hamar szívszorító tragédiába fordul. Dvořák operáját 1901-ben mutatták be Prágában. A budapesti Operaházban 1956-ban a Pozsonyi, 1976-ban a Prágai Nemzeti Színház vendégjátékaként volt látható – ezen kívül soha. Itt az idő tehát, hogy az OPERA bemutassa a cseh operairodalom legikonikusabb darabját, mégpedig Szikora János látványos rendezésében. Mindehhez mi sem ad megfelelőbb keretet, mint a Szláv szezon.

I. felvonás

Ruszalka, a vízinimfa beleszeretett egy emberi lénybe, a Hercegbe, akivel még sosem találkozott, eddig csak a tóból látta, amint a férfi ott fürdőzött. A nimfa elpanaszolja apjának, a Víziembernek, hogy szeretne emberré válni, és a szárazföldön a Herceggel élni. A Víziember hiába festi le sötéten az emberré válás következményeit, a nimfa nem tágít. Végül Jezsibaba, a boszorkány segít az emberré válásban, azonban azt is elmondja, hogy ennek súlyos ára van: ha Ruszalka nem talál igaz szerelmet, és visszatérne a vízi birodalomba, a férfi, akit szeret, meghal. A segítségért cserébe Ruszalka hangját kéri. Ruszalka belemegy az alkuba, így Jezsibaba bájitalt ad neki, mely által a nimfa emberi testet és lelket kap, a hangját pedig elveszi.

Megjelenik a Herceg a tónál vadásztársaival, és bár Ruszalka szótlan, megejti a férfit a lány szépsége, akit magával is visz kastélyába. A tóból a Víziember és a többi nimfa hangja hallatszik: siratják Ruszalka elvesztését.



II. felvonás

A Herceg kastélyában az Erdőőr és a Kukta a Herceg és Ruszalka esküvőjére készülnek, és arról beszélnek, hogy furcsállják az új menyasszonyt. A Herceg érkezik a hangját vesztett Ruszalkával az oldalán. Az esküvői vendégek között megjelenik egy Idegen hercegnő, aki gúnyolja nimfát, és szemére veti a Hercegnek, hogy rossz házigazdaként nem törődik a vendégekkel. A Herceg elküldi Ruszalkát, hogy öltsön illő ruhát a bálra, s kettesben marad az őt megejtő Idegen hercegnővel…

Megjelenik a Víziember, s Ruszalka sírva rohan apjához, és könyörög, hogy segítsen neki, mert úgy érzi, a Herceg már nem szereti őt. Ez hamarosan be is igazolódik: a férfi lángoló szerelmet vall az Idegen hercegnőnek, sőt amikor Ruszalka újra megpróbál hozzá közeledni, az eltaszítja magától. Ruszalka és a Víziember visszatér a tóba.



III. felvonás

Ruszalka megöregedett, és testvéreitől eltaszítva él. Jezsibaba kárörvendve bár Ruszalka kudarcán, ismét megoldással szolgál: kést ad a nimfának azzal, hogy megtörheti az átkot, ha megöli a Herceget. Ruszalka ezt elutasítja, és eltűnik a tóban.

Az Erdőőr és a Kukta érkezik Jezsibabához, hogy gyógyírt kérjenek tőle a Herceg számára, akin átok ül, amióta Ruszalka elátkozta, majd elhagyta őt. Azonban hirtelen megjelenik a felháborodott Víziember, és bosszút esküszik, mondván, hogy maga a Herceg csalta meg Ruszalkát. Az Erdőőr és a Kukta elmenekül.

Az elkeseredett és lelkiismeret-furdalástól gyötört Herceg visszatér a tóhoz, és bocsánatot kér a vízből felbukkanó Ruszalkától. A lány figyelmezteti, hogy a vágyott csók végzetes lehet, ám a Herceget ez nem tartja vissza a számára halált jelentő öleléstől.