Einstein és Chaplin. A Nobel-díjas fizikus és a filmsztár. A tudomány és a művészet két csillaga. Összeköti őket a függetlenségük, emberségük és a humor is, amiben Einstein sem maradt el Chaplintől. Mindketten kivándoroltak az Egyesült Államokba, amely először a befogadó arcát mutatta feléjük, később mindkettőjüknek szembesülniük kellett választott hazájuk másik arcával is.

Baráti viszonyt ápoltak. 1931-ben, a Nagyvárosi fények Los Angeles-i premierjére Chaplin díszvendégül hívta Einsteint, amit ő el is fogadott. Chaplin volt az egyetlen ember, akit Einstein meg akart ismerni Hollywoodból. Einstein egyébként úgy szimpatizált Chaplinnel, hogy addig semelyik filmjét sem látta. Őt inkább a fényrészecskék izgatták a mozi vetítőjében is.

Találkozásukat nemrég a Nobel-díj Bizottság is felelevenítette, közzé téve kettejük legendás (állítólagos) párbeszédét. Einstein: „Amit a legjobban csodálok az ön művészetében, az az egyetemesség. Egyetlen szót sem mond, mégis az egész világ megérti önt.” Chaplin: „Igaz. De az ön dicsősége még nagyobb. Az egész világ csodálja annak ellenére, hogy semmit nem értenek abból, amit mond.”

Modern idők, A diktátor, A párizsi nő... Chaplin filmjeinek egyszerűsége csupán látszat: a 20. század nagy traumáit vetítik előre. Mindketten megélték ezeket. A történelem világhíres szereplőiként és tanúiként mélyen foglalkoztatta őket az események hatása embertársaikra.

Többször találkoztak, de nem igazán olyan körülmények között, amelyek kedveztek volna a mély beszélgetéseknek közöttük. Valós találkozásaikat egészítette ki elképzelt párbeszédekkel Olivier Dutaillis francia író, mintha Chaplin és Einstein a 20. századból üzennének a 21. századnak. A francia kritikusok méltatták a darabot. A Le Figaro így fogalmazott: „Csúcstalálkozás. Ész és humor. Figyelemre méltó értelmezés.”