Hetven év krónikája – Újabb könyv jelenik meg a társulat történetéből
Hamarosan újabb könyvvel bővül a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata kiadványainak sora. A Szatmár Megyei Tanács támogatásával a társulat alapításának 70. évfordulója kapcsán jelenik meg a Hetven év krónikája című kötet, mely egy hagyományt követ.
Az alapítás 60. évfordulóján jelent meg a 60 év krónikája, melyben Csirák Csaba színháztörténész átfogó, rengeteg hasznos információt és statisztikai adatot gyűjtött össze a hat évtizedes történetből. A 65. évfordulóra Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója szerkesztett könyvet elsősorban színháztörténeti tanulmányokból, melyek a Harag György Társulat történetéhez és fontos előadásaihoz kapcsolódnak.
A készülő, illetve hamarosan bemutatandó kötet is főleg tanulmányokra alapoz és szintén Bessenyei Gedő István szerkeszti. A hetven év krónikája könyvben neves színházi szakírók, kutatók és történészek írásai engednek betekintést a gazdag múltú társulat történetébe.