A darab egy megújult társulatnak születik, közösségről, a közösen kialakított szertartásokról, az együtt gondolkodásról, együtt alkotásról szól. A rítusok egybentartják, együttműködésre késztetik a közösség tagjait. Ez a mű alkalom lesz az eggyé kovácsolódásra. Alkalom lesz ugyanakkor egy néha véres, néha vicces játékra, melyben mindennapi rítusainkat karikírozzuk ki, és társadalmi történéseinkre reagálva új rítusokat hoz létre. Új mítoszok új rituálét szülnek. A félelem és frusztráltság a legbarbárabb megnyilvánulási formákban jelenítheti meg az ember küszködését a megfelelésért. Azt már szinte senki nem tudja, hogy kinek kellene megfelelni, de a kegyetlen, vagy éppen mókás közösségi rítusokat elszántan ismételve még él a remény, hogy az adott közösség kontaktusba léphessen a hite lényegét és kultusza tárgyát jelentő transzcendens valósággal.

A két felvonás némileg ellentéte, ugyanakkor kiegészítője egymásnak. Előbb a vadság, az emberi brutalitás, majd pedig a humor, az irónikus, önirónikus fogalmazás jellemzi a darabot.