Tízezer vőlegény! Tízezer menyasszony! Élükön Nagy Sándor, Dareiosz lányával. A Dávid-leánykák levetették parittyapártájukat, hogy Mithrasz-vonásokkal keverten Niké-arcú gyermekeket szüljenek az új birodalomnak, amelyet létrehozója nem hazának, hanem kohónak szánt; olvasztókemencének az egység érdekében. Katonáinak ugyanis nem a fülükbe súgta, hanem megparancsolta, hogy perzsa nőket vegyenek el feleségül. A parancs hallatára magamban Szuzát gyászba borítottam. Hiszen azokat a hölgyeket nem megkérték, hanem – a szónak csöppet sem pajzán értelmében – összefogdosták. A puszta tény – a király hiteles parancsa – aprólékos igazolás nélkül is elbírja az utókor feltételezését: az erőszak valamennyi változatát.

(…)

A történetírás nemcsak a szuzai Nagy Menyegzőt: következményeit is számon tartja; ama nevezetes háromszázhuszonkettedik esztendőnek tízezer újszülöttjét.

(…)

De nem adták föl a küzdelmet a parittyapártájuktól megfosztott asszonyok sem. 

Utolsó mentsvárukba: az anyanyelv védősáncai mögé menekültek. Immár egyetlen és utolsó szövetségesükre: az Időre utalva, a pillanatot várták, hogy ősi dalaikat és isteneik nevét gyermekeik fülébe ültessék.