Átugrani az időt Huszonnégy évvel ezelőtt vs. tizenkilenc év óta. Egy örökkévalóságra szóló ígéret vs. hetven doboznyi élet. Két egymásnak feszülő, kikezdhetetlen igazság – az antik tragédia alaptétele. És a meg-megtorpanó, nekilóduló, önmagán hurkot vető, kisimíthatatlan idő – a valóság kortárs érzete. – Aki belenéz a tyúkisten lyukába, a jövőjébe pillant bele, állítólag. – Vagy a múltjába – attól függ, hogyan tartod. Romy Vogtländer becsenget Frank és Claudia lakásába. Az öreg hölgy leszáll a gülleni állomáson. Médeia még egyszer beszélni kíván Iaszónnal. A pestis felüti fejét Thébában. Mindegyik érkező figyelmeztetni jön, hogy a múlt kötelez. Frank, akárcsak Oidipusz, képtelen emlékezni, ezért nem rendelkezik saját jövője felett. A bűnt, apa a fiúra, már öntudatlanul átörökítette: Andreas ígér, és megtagad. Múltra ítéli Tinát, a tragédia hírnökét. Ha a múlt jelenné lesz, nincs más választás, mint megadni magunk a sors önbeteljesítő mechanizmusának. A szétvagdosott idő fájdalmas egységbe rándul össze. Schimmepfennig darabja maga is tyúkisten, varázskő, amelyen át meglátjuk a múltat. Vagy a jövőt. Attól függ, honnan nézzük. * ROMY V. Tizenhét, igen, ahogy mondod, én tizenhét voltam, te húsz, és megesküdtél nekem, hogy mindig szeretni fogsz. FRANK Igen – ROMY V. Nevetsz – És én is megesküdtem neked. Hogy mindig szeretni foglak. Emlékszel? FRANK Igen – hát, meglehet. ROMY V. Most azért jöttem, hogy beváltsam az ígéretem. Meg azért, hogy emlékeztesselek a tiédre – FRANK Mit ígértem – ROMY V. Azt ígérted – mindig szeretni fogsz, te mondtad. FRANK De – dehát – FRANK Tizenkilenc éves voltam. ROMY V. Húsz. FRANK Tizenkilenc vagy húsz – az mindegy – Miért jöttél ide? ROMY V. Teérted – mi másért jöttem volna. Azért jöttem, hogy emlékeztesselek. FRANK Emlékeztess – ROMY V. Hogy örökké szeretni fogjuk egymást – ezt mondtad szó szerint. (részlet a darabból) * Roland Schimmelpfennig – akit egyszerre tartanak a színpadi történetmesélés megújítójának és ügyeskezű mesterembernek, darabgyárosnak – 1967-ben született Göttingenben. Húszévesen Isztambulban dolgozott mint újságíró, majd visszatért Németországba, és elvégezte a müncheni Otto-Fackenberg-Schule rendezői szakát. Néhány évig a Münchner Kammerspiele rendezőasszisztense majd művészeti vezető munkatársa volt, valamint drámákat és hangjátékokat írt és fordított. Első drámaírói kitüntetését 1997-ben kapta a Halat halért című darabjáért. Egy évig élt és dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban mint író, műfordító. Egy évig volt a berlini Schaubühne am Lehniner Platz, egy évig a hamburgi Deutsches Schauspielhaus dramaturgja és háziszerzője. A berlini Schaubühne munkájába abban az évben kapcsolódott be (1999), amikor a színház épp megújult Thomas Ostermeier korszerű művészeti vezetése alatt. Négy darabját mutatták itt be, ebből három ősbemutató volt, és Az arab éjszaka bemutatóját is csak pár hónappal előzte meg a stuttgarti. Schimmelpfennig 2001 óta a Kunsthochschule Berlin-Weissensee rendező- és dramaturg-szakán tanít, és folytatja drámaírói tevékenységét. Darabjainak magyar nyelvű pályafutása megírásuk után nagyon hamar, 2002-ben kezdődött, azóta öt művét mutatták be magyarul. A leghíresebb, Az arab éjszaka megjelent a Kortárs német drámaírók antológiájában, Erdélyben játszotta a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Akadémiai Műhelye (2005. R: Szabó Máté) és a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház (2007. R: Harsányi Zsolt). A Nő a múltból ősbemutatója 2004-ben volt Bécsben, magyarul Ascher Tamás rendezésében a budapesti Örkény Színház játszotta 2006-ban.