A svájci írónő darabja 15 éves fiatalokat helyez reflektorfénybe: négy osztálytárs küzd továbbtanulási esélyeiért az általános iskola utolsó szakaszában. A tanári és szülői elvárások kereszttüzében saját valós problémáikra félve és ügyetlenül keresik a megoldást. A teljesítménykényszer nyomása, a közvetett kommunikáció személytelensége, az információdömping és időhiány, a szülői elidegenedés megannyi stresszfaktor, ami megbélyegzi ezt a „kétes generációt”, ezt a „post-facebook”, „hány ismerősöd van” és „állapotfrisssítés” generációt, ezt a „túl, virtuális”, „túl apátiás”, „túl kényes”, „túl puhány” generációt, akiknek bár „Hőseik, látnokaik nincsenek, csak divatkirályaik” titokban azért „Vágják, hogy mind kamu, ami nem mérhető le vagy eladhatatlan. /És hogy nem demokráciában élünk, helyette túlélőharc van.”

A produkció érdekessége, hogy a színház fiatal önkéntesei kapnak benne szerepet.