Valaha madarak voltunk

Isten tenyerén lakoztunk.

Egyik ágról másra szálltunk,

Ami kellett, rátaláltunk.

Mint a göndör, fehér felleg,

Napjaink oly puhán teltek.

A halál is, mint az álom,

Úgy jött el azon a tájon.

Hol van ez a csodálatos vidék? Ahol Gergőce és Máriskó angyalt szabadít, boszorkát szomorít, ördöggel szántat, szamárcsikónak ad szárnyat. Ott, ahol kivirágzik a gyermekkor, felragyog az ifjúkor, megérik a felnőttkor, és beköszönt az öregkor tele. Ahol megszülettünk, felnőttünk, ahova mindig visszavágyunk. Ezen a tájon mesék születnek a kísértésről, fenyegetésről, kitartásról, szerelemről, családról.