Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja.
Hirtelen elvesztése felfoghatatlan, hiánya betölthetetlen űrt hagy maga után. Emlékezetes alakításai, felejthetetlen személyisége révén egy társulat, egy város, egy ország örök kedvence marad.
Csombor Terézt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
Végtelen szeretettel és mélységes fájdalommal búcsúzunk tőled, Isten veled, drága Teca!
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.