Portré
Gyabronka József
Életrajz
Életpályája: Gimnáziumi tanulmányai idején került először kapcsolatba a színészettel. 1969–1971 között szerepelt a Pinceszínházban. 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházhoz szerződött. Még ebben az évben szerepelt először televízióban, Molière: Tudós nők című művéből készült tévéjátékban. A Zsebtévé című gyermekműsorban vált ismertté Móka Miki megformálásával 1977-ben. Első játékfilmje az Égigérő fű című gyermekfilm volt 1979-ben. A Madách Színház után 1991–1993 között Montréalban játszott. 1994–1999 között a győri Nemzeti Színház tagja volt. 1999–2002 között a Bárka Színházban játszott, 2002-2008 között a Krétakör Színház tagja volt. 2008-tól szabadfoglalkozású.
Díjak:
Jászai Mari-díj, 1998
A MASZK Országos Színészegyesület „Legjobb férfialakítás”-díja - Gyabronka József (POSzT, 2004.)
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2007.
IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó: Legjobb férfi főszereplő (Bérháztörténetek 0.1) (2009)
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György