Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Marozsán Erika

    színész

    Életrajz

    1972.augusztus .03-án született

    Marozsán Erika hatévesen kezdett zongorázni. Tanulmányai folyamán hol tudatosan, hol csak „ragadványként” foglalkozott zenével. A Balettintézet, majd a Színművészeti Főiskola elvégzése után az Újszínház társulatához szerződött. A közönség Csehov, Kleist, Lorca és Brecht darabjaiban láthatta, de főként a filmek tették híressé.
    17 évesen debütált, a Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című tévéjátékban. Első nagyjátékfilmjét 1993-ban készítette el (Rám csaj még nem volt ilyen hatással), s az első igazán komoly sikert a Pannon töredék hozta meg számára. Több magyar és nemzetközi filmben tűnt fel (Bukfenc, Esti Kornél csodálatos utazása, Szökés, Altamira, Országalma, Egy nap története, A tizedik nyár, Tabata, A költő). 1999-ben egy német produkcióban, a Seress Rezső életét feldolgozó Szomorú vasárnapban mutatkozott be a nemzetközi filmpiacon, amelyben a két férfi szerelme közt őrlődő Várnai Ilonát játszotta. Ezenkívül egy Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet, a One-Day Crossing című magyar rövidfilm révén. Ma szabadúszó színészként a világot járja, keresett színésznőnek számít Európában és Amerikában is. Legutóbbi filmjei: Rokonok (2005), Rózsadomb (2003), Sniper (2002).
    Marozsán Erika
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu