Portré
Székely Kriszta
Életrajz
Színházi munkáját balerinaként kezdte; a táncospálya elhagyása után két évig Laoszban, majd két évig Kínában élt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakának gyakorlati idejét a Katonában töltötte, 2015-ben szerződött a társulathoz. 2021-től a Művészeti Tanács tagja. Művészi munkájának alapfeltétele a színészek és az alkotói stáb hatékony együttműködése, illetve a jelenünkről szóló kérdések előtérbe helyezése.
2017-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezésért járó díját nyerte el a Nóra - karácsony Helmeréknél című produkciónkért, ugyanebben az évben a Színikritikusok Díjátadó Gáláján pedig a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat, valamint a legjobb rendezés díját vehette át, A kaukázusi krétakör című előadásért.

-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György