Puccini Tosca című operájában nem az a lényeg, hogy Rómában játszódik, nem is az, hogy az 1800-as esztendő nyarán. A darab dilemmái, érzelmei, döbbenetes fordulatai érdekesek. Az is kihagyhatatlanul fontos, hogy egy totalitárius rezsim uralkodása keretezi a történetet, amelyben a rendőrfőnök bármit megtehet: parancs nélkül elfogathat, törvény nélkül megkínozhat, eljárás nélkül bebörtönözhet és ítélet nélkül kivégeztethet bárkit. A két művész, az énekesnő Tosca és szerelme, a festő Mario bátorságát, hűségét, de óhatatlan tragédiáját is láttatja a darab, amelynek kulisszáihoz megfelelő analógiát mutat az ötvenes évek Budapestje, ahol még az Operaház is helyszínévé vált a személyi kultusz és a diktatúra eseményeinek. Az új Tosca-előadásban nincsenek direkt jelképek vagy történelmi személyek, de érezni lehet annak a sötét időszaknak a fojtogató levegőjét, amelyben éppúgy és sorsszerűen el kellett vesznie ártatlan/ártalmatlan művészeknek, mint ahogy az a különben kitalált Scarpia báró világában is történhetett.

I. felvonás

Angelotti, a politikai fogoly megszökött börtönéből, és templomban keres menedéket. Lánytestvére, Attavanti a további meneküléshez szükséges női ruhát, fátylat és legyezőt hagyott itt neki. Angelotti a kápolnába húzódik, mert megjelenik a sekrestyés, aki Cavaradossit, a festőt keresi. Megütközik a készülő Szent Magdolna-képen, hasonlít a hölgyre, aki itt szokott imádkozni: Attavantira. Cavaradossi a képet szemlélve két arcra gondol egyszerre: a szőke, véletlenül modellé vált hölgyére, akit csodál, és szerelme, Tosca barna fürtjeire, fekete szemére. Angelotti előbújik rejtekhelyéről. Cavaradossi felajánlja régi ismerősének, a szökött politikusnak segítségét, ám beszélgetésüket megszakítja a szerelméhez hirtelen és hívatlanul érkező Tosca hangja. Angelotti ismét visszatér rejtekhelyére. Tosca talán nem is alaptalanul féltékeny, kérdőre vonja a festőt, amiért késve nyitotta a templomajtót. Gyanúja erősödik, amikor a készülő szentképen Attavanti vonásait ő is felismeri. Cavaradossinak sikerül megnyugtatnia, és szerelmet vallanak egymásnak. Tosca távozik. A festő felajánlja városszéli villáját, ahol a szökevény egy kiszáradt kútban biztos menedéket találhat. Ágyúdörgés hallatszik: felfedezték Angelotti szökését vagy nagy ünnepet jelentenek be vele: ki tudja? Mindenesetre a festő együtt siet el a szökevénnyel a templomból.

Ministránsgyerekek tódulnak be, ujjongó Te Deumra készülnek egy hadisiker hírére. Ez estén fényes ünnepséget is tartanak, ahol Tosca új kantátát énekel. Scarpia, a rettegett rendőrfőnök jelenik meg embereivel a templomban. Gyanús jelekre lesznek figyelmesek: Attavanti legyezője, a kápolna nyitva maradt ajtaja, egy kiürült élelmes kosár. Scarpia is felismeri a festményen a fogoly testvérét, Attavantit. Amikor megtudja, hogy az oltárkép festője Cavaradossi, összeáll fejében a szökés és menekítés eseménysora. Kettős bosszúvágy ébred szívében: eltiporni a másként gondolkodókat és megszerezni Cavaradossi kedvesét, Toscát, aki váratlanul újra megjelenik a templomban. A rendőrfőnök gálánsan közelít hozzá, először vallásos érzelmeinek hízeleg, majd a legyezővel és a festménnyel tovább tüzeli Tosca féltékenységét. Tosca szinte eszét vesztve siet el, hogy „leleplezze” hűtlen szeretőjét, de Scarpia vadászsólyomként használja: titkosrendőreit is célhoz viszi így az énekesnő. A templomban felzúg a Te Deum, Scarpia igazi hipokritaként ördögi módon, győzelme tudatában veszi szájára a szent éneket.



II. felvonás

A titkosrendőrség központjában Scarpia vérszomjas ragadozóként várja a fejleményeket. Éjszaka van, az ünnepi kantáta hangjai is beszűrődnek. Scarpiában újból felgyúl a vágy Tosca iránt, és forr gyűlölete Angelotti és Cavaradossi ellen. Spoletta nyomozó követte Toscát, és bár Angelottit nem találta meg, a festőt behozta, hátha kicsikar belőle valamit. Scarpia kezdetben társalogva faggatja Cavaradossit Angelotti felől, majd a festő konok hallgatásán felbőszülve kínvallatást rendel el. Ekkor érkezik a rendőrfőnök által iderendelt Tosca. Cavaradossit átvezetik a szomszéd szobába, a férfi keményen állja a kínvallatás gyötrelmeit. A díva is tartja magát egy ideig, ám amikor Scarpia kinyittatja a vallatószoba ajtaját, Tosca a jajkiáltások hallatán elárulja Angelotti rejtekhelyét. Az ájult Cavaradossit kihozzák, Tosca karjaiban tér magához. Scarpia a festő értésére adja, hogy szerelme vallott, aki emiatt éktelen haragra gerjed. Scarpia testőre, Sciarrone ront be; a csata sorsa megfordult, így az ő oldaluk mégis csúfosan veszített. Cavaradossi örömkitörése nyíltan elárulja politikai nézeteit, a rendőrfőnök azonnal vérpadra küldi. Cavaradossit a parancs szerint hajnalban végzik ki. Tosca, hogy szerelmét mentse, pénzt ajánl fel Scarpiának, akinek azonban az asszony kell. Az énekesnő undorral taszítja el, majd megtörik, és szerelme megmentésének érdekében mégis rááll az alkura. A rendőrfőnök ugyan azt közli Spolettával Tosca füle hallatára, hogy megváltoztatta tervét és Cavaradossit csak színleg lőjék le, valójában viszont becsapja, és bizonyos Palmieri gróf esetére hivatkozva újra az igazi kivégzésre ad parancsot. Kettesben maradnak, a teljes pánikba esett Tosca egy keze ügyébe eső késsel szíven szúrja Scarpiát, mielőtt az megerőszakolhatná.



III. felvonás

Még csillagos, csöndes éjszaka van, sorra kondulnak a hajnali harangok, a távolból pásztor énekét sodorja a szél. Cavaradossi visszautasítja az utolsó kenetet, inkább Toscának üzenne. Szerelme azonban személyesen érkezik az útlevelekkel, elmondja, miként ölte meg Scarpiát, s azt is, hogy a festőt csak színleg végzik ki, vaktölténnyel. Megjelenik a kivégzőosztag, a lövés eldördül, a festő holtan esik össze. A hozzásiető Tosca őrjöngve fedezi fel: a rendőrfőnök halála előtt is hazudott. Kiabálás hallatszik: megtalálták a leszúrt Scarpiát, erre Tosca is véget vet az életének.