Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Kornis Mihály

    szövegváltozat dramaturg író

    Életrajz

    Kornis Mihály (eredetileg Kertész Mihály)  író, drámaíró, rendező és tanár.

    1949 május 10-én születtem Budapesten. Eredeti nevem Kertész Mihály.
    1967-ben érettségiztem az Eötvös József Gimnáziumban.

    1967-től 1973-ig szinházrendezést tanultam a Színmuűvészeti Főiskolán.

    Főiskolás koromban, 1971-ben és 72-ben színházrendezőként működtem a Kaposvári Csiky Gergely Szinházban. A diploma megszerzése után hátat fordítottam a rendezésnek, és író lettem.

    Első novellám, az Apa győz, 1976-ban, a Kortárs folyóiratban jelent meg. A szerkesztőség javaslatára írói nevemül felvettem édesanyám nevét: Kornis Mihály lettem. Előzőleg Petri Györgyön keresztül kapcsolatba kerültem az ugynevezett demokratikus ellenzékkel, és Kenedi János felkérésére felolvasásokat tartottam magánlakásokban. 1978 tavaszán megalapítottam az első magyar szamizdat ujságot, a Naplót. 1979-ben írt Hallelúja címu drámámat 1981-ben mutatta be a Nemzeti Szinház társulata. /Rendező: Zsámbéki Gábor./ Nyomban betiltották, később újra engedélyezték, de rengeteg hercehurca volt körülötte, havonta egyszer, éjszaka játszhatták, satöbbi. A dráma a kritikusok szavazati alapján elnyerte a legjobb magyar dráma díját 1981-ben (és még sok minden egyebet), de a díjakat, politikai-rendori kényszer következtében csak utólag, a rendszerváltás idején, 1989-ben adták át. 1989 óta első sorban író vagyok, műveim folyamatosan jelennek meg Magyarországon és külföldi periodikákban. 2000 őszétől 2001 őszéig a berlini Wissenschaftskolleg Anna Krüger Ösztöndíjával egy évig Berlinben éltem, alkottam. 2002 októberében és novemberében újabb két hónapot töltöttem Berlinben a Porosz Irodalmi Akadémia Wannsee-i alkotóházában.

    Első kötet
    VÉGRE ÉLSZ
    Novellák + Halleluja ’80-as jelzettel 1981-es cenzúrázott kiadás /Szépirodalmi k./

    Második kötet
    KI VAGY TE /összegyujtött drámák/ 1986, Magvető

    Harmadik kötet
    A FÉLELEM DICSÉRETE, 1989, Szépirodalmi

    Negyedik kötet
    KÖRMAGYAR
    /Arthur Schnitzler Reigenjével közös kiadás/
    1990, Napra-forgó könyvkiadó.

    Ötödik kötet
    VÉGRE ÉLSZ
    bővített és cenzúrázatlan kiadás, 1992, Cserépfalvi kiadó.

    Hatodik kötet
    NAPKÖNYV avagy Történetünk hőse /regény/ 1994, Pesti Szalon kiadó.

    Hetedik kötet
    SÓHAJOK HÍDJA 1996, Magvető

    Nyolcadik kötet
    DRÁMÁK (Újabb összegyűjtött drámák) 1999, Magvető

    Kilencedik kötet
    DER HELD UNSERER GESCHICHTE 1999, Rowohlt Verlag Berlin
    (a Napkönyv német kiadása, fordító: Christine Virag)

    Tizedik kötet
    Szinházi dolgok szinházi kifejezések miniesszé–lexikona, 2003, Tericum kiadó

    Tizenegyedik kötet
    Pestis előtt emlékirat és esszék 2003, Novella kiadó

    Tizenkettedik kötet
    Napkönyv második, javított kiadás, 2004, Tericum kiadó

    Tizenharmadik kötet
    Vigasztalások könyve tanítások 2005, Tericum kiadó

    Tizennegyedik kötet
    Végre élsz 2006, Kalligram
    harmadik, átdolgozott és teljes kiadás
    + MP3–as CD-n a teljes szöveg a szerző előadásában

    Tizenötödik kötet
    Kádár János utolsó beszéde 2006, Kalligram
    előadás, tanulmány, dráma, dokumentumok
    + normál CD - az MSZMP KB 1989 április 12.-i ülésén elhangzott Kádár beszéd dekódolt hanganyaga

    Tizenhatodik kötet
    Lehetőségek könyve 2007, Kalligram
    + MP3–as CD-n a teljes szöveg a szerző előadásában életfilozófia, a Vigasztalások könyve második része

    Tizenhetedik kötet
    Egy csecsemő emlékiratai, Kalligram 2007
    + MP3–as CD-n a teljes szöveg a szerző előadásában szépirodalom - képeskönyv

    Tizennyolcadik kötet
    Feliratok a fehér égen 2008, Kalligram
    esszék, válogatott írások, előadások, blogok

    Tizenkilencedik kötet
    NEKEM AZ ÉG hazafutás
    kisregény, képekkel 2009, Kalligram kiadó


    Darabjaimat játszotta a Nemzeti Szinház a Játékszínben, a Katona József szinház, a Vígszinház, a Szegedi és a Miskolci Nemzeti Szinház, a nyíregyházi, az egri, és a nagyváradi színház és a Pécsi Harmadik Színház. A Vígszinház társulata Körmagyarral 1989-ben, Bécsben a Burgtheaterben vendégszerepelt.

    A Rowohlt Napkönyv kiadásán kívül számos novellám jelent meg idegen nyelven prózai antológiákban és folyóiratokban, például: Lower East Side Rewiew, Züricher Allgemeine Zeitung, Matrix, Kontakt stb.

    Fontosabb Irodalmi díjak
    Déry Tibor-díj 1986
    József Attila-díj 1990
    Soros Életműdíj 1992
    Szép Ernő Életműdíj 1999

    Kitüntetés
    A Magyar Köztársaság Tiszti Közép Keresztje (1995)

    Jelenleg a Madách Színház művészeti tanácsadója és a a Magyar Lettre Internationale kuratóriumi tagja vagyok.

    Budapest, 2009. május 15.

    Kornis Mihály

    Kornis Mihály

    Képsorozatok

    • Kornis Mihály
      Kornis Mihály
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu