Portré
Marcus Jupither
színész
Életrajz
A svéd operaénekes hazájában az egyik legismertebb és legkeresettebb művész. Repertoárja több mint 60 darabból áll. Zenészcsaládból származik, apja szintén operaénekes. Stockholmban a Királyi Zeneművészeti Egyetemen és az Opera Akadémián tanult. Színpadon Don Giovanniként mutatkozott be 1995-ben Johannes Schaaf rendező darabjában. Azóta az összes jelentősebb operában megfordult már hangfajának leghíresebb szerepeiben, többek közt Figaróként, Marcellóként és Fordként. 2015-ben a Magyar Állami Operaházban debütál.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György